2015. április 7., kedd

Korábbi OKJ vizsgamunkák


Hogy a számos piaci ajánlat közül miért válaszd éppen a Top School Oktató Központ OKJ képzéseit?

Számos érvünk van, sőt egy külön weboldalunk is, amelynek ez a témája! De az egyik legmeggyőzőbb érv mellettünk az, ha megnézed a különböző vizsgamunkákat, amelyek a korábbi OKJ tanfolyamokon itt, a Top School Oktató Központban készültek.

Tamás István - New Design Solution

Az OKJ-s designer tanfolyam befejezéseként, az itt tanultak segítségével és összefoglalásaként állítottam össze a következő szakdolgozatot. Mivel jelen pillanatban is egy designnal foglalkozó cégnek a tulajdonosa vagyok, az itt tanultak hasznosan egészítették ki a már meglévő grafikai és képszerkesztési tudásomat. 

Robotka Nikoletta - Robotka

A szakdolgozat témájának két cég teljes arculatának megtervezését kaptuk. Az egyik cég , amelynek arculatát az első lépésektől építettem fel az a saját designer cégem volt. Most életem legfontosabb céljaként jelölöm meg azt, hogy a designer világban érvényesülni akarok így ez a feladat igazán tetszett nekem. Azért, mert két cégről van szó, ezért a szakdolgozatot is két részre lehet felosztani.

Szabó Roland - Szaboka's Blog

Az egyik témám a saját, web designnal és web fejlesztéssel foglalkozó, angol nyelvű internetes blogom, a Szaboka’s Blog arculata. A Blog havonta látogatók ezreit szolgálja ki web designnal és Photoshoppal kapcsolatos oktatóanyagokkal, havonta megjelenő naptárakkal, és naprakész, informatív cikkekkel.

Erős Andrea - Prodrive

Az arculattervezés a tervezőgrafika egyik legfontosabb területe. A vállalkozások egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy megkülönböztethetőek legyenek másoktól. Az első benyomás sokszor egy kézben tartott névjegykártya, annak minősége és látványa. A piaci siker fontos eleme a minőség, és ezt minden arculati elemnek sugároznia kell.

Grim Dániel - Házimozi Stúdió

Szakdolgozatom elkészítéséhez két, egymástól független cégnek kellett a teljes arculatát megtervezni. Igyekeztem a legtöbb munkafolyamatot úgy megmutatni, hogy az élvezetes és érthető legyen, bárki olvassa is azt. A legtöbb arculati elem kialakításánál próbáltam megindokolni a felhasznált színek, formák és egyéb elemek szerepét és funkcióját az adott környezetben. Az elkészített munkák mind formailag, mind pedig stílusában is teljesen különbözőek. Fontos volt számomra, hogy lehetőleg ne olyan arculatokat kelljen készítenem, melyek bárminemű átfedést is tanúsítanak egymás iránt.





2012. augusztus 6., hétfő

Asztali QR olvasó

A QR kódokat használatához többé nincs szüksége okostelefonra vagy tabletre! QR Reader alkalmazás segítségével az asztali számítógépén is beolvashat QR kódokat. Nem kell más tennie, mint beszereznie egy webkamerát és telepítenie az oldalunkról letölthető QR olvasó szoftvert!

Mik azok a QR kódok?

A QR kód valójában a mindennapi életünk során jól ismert vonalkód egyik változata. A QR kódok kiválóak arra, hogy weboldalakat és kapcsolati információkat osszunk meg velük. Megfelelő kamerás telefonkészülékkel és kompatibilis QR kód feldolgozó alkalmazással (Androidra a Barcode Scanner, IPhonera QR Reader) történhet a szkennelés. Amint a QR kód beolvasásra és feldolgozásra került, egy weboldalra irányítja közvetlenül a telefont, vagy megmutatja a QR kódba csomagolt egyéb tartalmakat. További információk a QR kódról itt.
A QR kódok könnyű használhatósága mindenki számára szerethetővé teszi őket, hiszen egyetlen gyors beolvasás és a tartalom máris a mobilunkra kerül. A Google Chrome rendelkezik egy kiváló plugin-nal, amit QR-CodeTag-nak hívnak (Firefoxon hasonló a Mobile Barcode). Ezzel a programmal QR kódot generálhatunk annak a weboldalnak, amit éppen meglátogatunk. Ez akkor a leghasznosabb, ha egy olyan cikket olvasunk, amit meg szeretnénk osztani.

Mi van akkor, ha a QR kód beolvasást a mobil telefonunkról az asztali számítógépre szeretnénk vinni?

A probléma megoldása sajnos nem egyszerű, mivel nem léteznek hatékony cross-platform alkalmazások. Az egyetlen hasonló jellegű program egy AS3 könyvtár a Spark Project community oldalán, a neve QRCodeReader. Korábban az egyetlen dolog, ami a könyvtárat használta egy weboldalba volt beágyazva, ami nem a legideálisabb megoldás, ha gyorsan szkennelni akarunk valamit. Szerencsére létezik másik lehetőség is: a könyvtárat egy Adobe AIRapp-ba ültettük és így már futtathatjuk bármilyen rendszeren. Ez a QRreader.

http://www.qrcreator.hu/asztali-qr-kod-olvaso.html

2012. július 24., kedd

Rajzolj ötkarikát Illustratorban!

Hamarosan kezdődnek a 2012-es Olimpiai Játékok, szinte az egész világ a nagy megmérettetés lázában ég!  A jeles esemény alkalmából készítettünk egy segédletet, amellyel olimpiai ötkarika készíthető Illustrator CS5-ben.



http://www.topschool.hu/olimpiai-keszulodes-nalunk-is-rajzolj-otkarikat-illustratorban.html

Adobe Illustrator olimpia tutorial

Kapcsolódó tanfolyamok, képzések

2012. július 18., szerda

Saját QR kód még ma!

Készítsen saját QR kódot a Top School ingyenes Facebook alkalmazásával! A QR Creator alkalmazás lehetővé teszi az információk hatékony és gyors átadását. Hogy mi a QR, ebből a cikkből megtudhatja!

Mi a QR kód vagy mobilkód?

A QR kód (Quick Response Code/gyors válaszkód) egy adatmátrix, más néven kétdimenziós adattábla. Eredetileg a gépjárműgyártás folyamatainak nyomon követésére készült 1994-ben, kifejlesztése a Toyota leányvállalataként működő Denso Wave cég nevéhez köthető. Az okostelefonok piacra kerülésével egyre szélesebb körben vált népszerűvé. Főként a reklámipar alkalmazza plakátokon és más promóciós anyagokon, de a személyes azonosítás területén is elterjedőben van.
QR készítés, QR generálás

QR Creator : QR készítő alkalmazás

QR Creator alkalmazás eléréséhez kattintson ide!

QR kód használata

Használata nagyon egyszerű: a kamerának megmutatott kódot az erre a célra fejlesztett alkalmazás beolvassa és értelmezi (dekódolja). Míg az üzletekben az árucikkeken található hagyományos vonalkódban csak számok tárolhatók, addig a QR kódokban rejtett információ igen változatos lehet. Használható kép, szöveg, honlap vagy akár egy közösségi oldal profiljának gyors elérésére is. Összehasonlítva az egydimenziós vonalkóddal a QR kód beolvasása sokkal gyorsabb, tárolókapacitása pedig sokkal nagyobb, mint a hagyományosé.

http://www.topschool.hu/sajat-qr-kod-meg-ma.html

2011. október 14., péntek

Programozni egyszerű! Programozás alapjai kezdőknek

http://www.topschool.hu/programozni-egyszeru.php

A Programozni egyszerű! weboldal célja segítséget nyújtani a programozással most ismerkedők számára. A programozás tanulása során a legnehezebb feladat az, hogy az algoritmusokhoz és a programozáshoz kapcsolódó szaknyelvet, az elvont, általánosan megfogalmazott programozási feladatokat képes legyen megérteni valaki.

Fő célunk a Programozni egyszerű! weboldal elkészítésével az volt, hogy a programozás szaknyelvét az átlagemberek számára érthető formában tudjuk átadni. Remélhetőleg ez az abszurd szituáción keresztül történő megközelítés közelebb hozza ezt az elmélet- és matematika-közeli tudományt a hétköznapi gondolkodáshoz.

Nem lehet kétségbe vonni a hagyományos programozási képzések azon végső célját, hogy általános,logikus gondolkodási képességet kell kialakítani a képzésben résztvevőkben, hiszen ennek hiányában nem lesz jó programozó valakiből. Nem akarunk szembe menni ezzel a szemlélettel, a hagyományos példákkal, de ennek a programozási tananyagnak nem célja az, hogy felkészítse az olvasót a programozás szigorlat eredményes teljesítésére, sokkal inkább a kezdő lépések megtételében szeretnénk segíteni.

2011. május 10., kedd

Európai szakoktatási és szakképzési kreditrendszer (ECVET)

Az Európai Bizottság 2006. november 14-én európai szintű konzultációra bocsátotta az Európai Szakoktatási és Szakképzési Kreditátviteli Rendszerről (ECVET) szóló munkaanyagát.
A konzultációra bocsátott dokumentum felvázolja egy lehetséges Európai Szakoktatási és Szakképzési Kreditátviteli Rendszer célját, szerkezetét, főbb tulajdonságait. A szubszidiaritás alapelveivel összhangban az ECVET olyan rendszerként kerül felállításra, mely az Európai Unió tagállamainak önkéntes részvételén alapul és a szakmai képzésre, továbbképzésre vonatkozó nemzeti törvénykezés figyelembe vétele mellett a rendszerek összehasonlíthatóságára irányul. Célja az Európa országaiban megszerzett tanulási eredmények átvitelének, összegyűjtésének és elismerésének a megkönnyítése, a kölcsönös bizalom megalapozása, a mobilitás, az egész életen át tartó tanulás folyamán a nem-formális és informális tanulási keretek között megszerzett tudás, készség és kompetencia elismerésének az elősegítése a tanegységekhez rendelt kreditpontok beszámítása által.

Az Európai Szakoktatási és Szakképzési Kreditátviteli Rendszer eszköztárat, eljárásmódot kíván nyújtani az egyén mobilitásának előmozdítására a szakképzés és az egész életen át tartó tanulás ösztönzéseként, összhangban többek között a tervezett Európai Képesítési Keretrendszerrel, az Europass-szal, a képzési lehetőségekről tájékoztató Ploteus-szal.

E kezdeményezés sikeressége nagymértékben függ a különböző partnerek elkötelezettségétől és meggyőződésétől, hogy erre a képzéshez kapcsolódó kreditrendszerre az egész életen át tartó tanulás előmozdítása érdekében szükség van. Az ECVET sikere azon múlik, hogy a képzésben érdekelt intézmények, a munkaadók, a szakmapolitikai döntéshozók, és nem utolsósorban az egyének számára mennyire válik alkalmazhatóvá, illetve hitelessé. Következésképpen igen fontos, hogy a végleges ECVET kidolgozását és annak gyakorlatban való alkalmazását széleskörű nemzeti és nemzetközi konzultáció előzze meg.
 

2011. március 23., szerda

Új OKJ szakmai képzés - 500 órás informatika tanfolyam

Top School Oktató Központ 500 órás államilag elismert szakmai bizonyítványt nyújtó tanfolyamának weboldalán! Az oldal célja, hogy teljes körű információt nyújtson erről a jelenleg egyedülálló képzésről a piacon.

Más tanfolyamokkal ellentétben ezen a képzésen nem kell a beiratkozáskor eldönteni, hogy évekkel később milyen ismeretekre lesz szüksége a munkájának elvégzéséhez. Nagyon nehéz megjósolni, hogy évek múlva mire lesz szüksége jobban egy weboldal készítéséhez szükséges ismeretekre vagy sokkal inkább kiadványok készítésével, vagy esetleg 3D grafikával kell-e foglalkoznia. Ezen a képzésen mindhármat megtanulhatja!

Alapvető tény, hogy minél szélesebb körű ismeretekkel, kompetenciákkal rendelkezik annál biztosabban lesz képes elhelyezkedni vagy új jövedelemforrást szerezni. Ez a tanfolyam három államilag elismert szakma megszerzését teszi lehetővé egy képzés alatt. 

http://www.okj-tanfolyam-kepzes.info/

http://www.web-designer-multimedia-okj.info/

http://www.informatika-okj.info/